#Gyurcsány Ferenc

Gyurcsányról is vitázott tegnap az EP
 

Gyurcsányról is vitázott tegnap az EP

A Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök elleni eljárást is szóba hozta Tabajdi Csaba szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén, az ukrajnai helyzetről folytatott vitában.

MTI MTI


A békülékeny Kósa szerint Gyurcsány mindenütt elvesztette hitelét
 

A békülékeny Kósa szerint Gyurcsány mindenütt elvesztette hitelét

Kósa Lajos szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a jobb- és baloldalon egyaránt elvesztette hitelét. Debrecen polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője ezt a párt Kossuth Lajos téri gyűlésén mondta szerdán Budapesten, mintegy húszezres hallgatóság előtt, ahol afelől is biztosított: senki nem akarja megdönteni az alkotmányos rendet.

MTI MTI

 

"Miért legyek én tisztességes?"

„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” József Attila hetven évvel ezelőtt papírra vetett Két hexameter című versével kezdődik az MSZP szombat kora délutáni kampánynyitó rendezvénye.

Kovács Andrea (hvg.hu) Kovács Andrea (hvg.hu)

Semjén: Gyurcsány kérjen elnézést
 

Semjén: Gyurcsány kérjen elnézést

Gyurcsány Ferenc a tegnap esti televíziós vitában nem csupán erőszakos volt, de minden alapot nélkülöző, valótlan kijelentést tett a KDNP programjával kapcsolatban is – olvasható Semján Zsolt miniszterelnökhöz intézett nyílt levelében.

MTI MTI



Gyurcsány kontra Pokorni per:
 

Gyurcsány kontra Pokorni per: "döntetlen"

Két ponton adott igazat és kettőben elutasította a keresetet első fokon a bíróság abban a polgári perben, amelyet Gyurcsány Ferenc indított még 2004-ben Pokorni Zoltán ellen, a Fidesz alelnökének a Nemzeti Tankönyvkiadó eladása kapcsán tett kijelentései miatt. A döntésről hétfőn a fideszes politikus számolt be, aki azt is jelezte, nem fellebbez az ügyben.

MTI MTI

Kormány kontra Fidesz
 

Kormány kontra Fidesz

Gyurcsány Ferenc nem mondta, hogy fajgyűlöletből fakadó bűncselekmény történt, amikor egy 15 éves roma fiút a közelmúltban karddal szúrtak le a 21-es buszon a fővárosban, mondta a kormányszóvivő. A Fidesz-frakció szóvivője szerint Gyurcsány Ferencnek bocsánatot kellene kérnie szavaiért.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

A Gyurcsány-kormány 100 lépés programja
 

A Gyurcsány-kormány 100 lépés programja

A közbeszéd tematizálására irányuló előrehozott kampányakció, a költségvetési bevételek növelésére szolgáló program vagy a lehetőségek figyelembevételével összeállított reformsorozat - bármelyik értékeléshez találni érveket a Gyurcsány-kormány 100 lépés programjában.

unknown unknown

Pokorni: ha Gyurcsánynak problémája van velem, pereljen
 

Pokorni: ha Gyurcsánynak problémája van velem, pereljen

Pokorni Zoltán arra kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha vele van problémája, ne fiatal újságírókat "vegzáljon" és idézzen a bíróság elé, hanem fogja perbe őt, nem fog a mentelmi joga mögé bújni. Gyurcsány a kormányszóvivő útján közölte, ha Pokorni vállalja a kijelentést, be lesz perelve ő is.

MTI MTI

ÚJABB KORMÁNYMEGBÍZOTT
 

ÚJABB KORMÁNYMEGBÍZOTT

Húszra nőtt a kormányzati munka koordinálásáért felelős kormányfői, illetve kormánymegbízottak száma, miután Gyurcsány...

unknown unknown




Már hat megyében Gyurcsány a nyerő
 

Már hat megyében Gyurcsány a nyerő

A szocialisták csongrádi, győri, borsodi, somogyi, tolnai és baranyai küldöttcsoportja is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltté választását támogatja. Szabolcsban ugyanakkor nem készülnek közös állásfoglalásra a kormányfő-jelöltről. A Nógrád megyei szocialisták elnöke szintén a távozó sportminiszter megválasztásával szimpatizál.

unknown unknown